A legjobb hely Erdélyben
Adott egy csoport, amelyiknek az a neve, hogy A legjobb gyerekbarát hely Erdélyben. Mára több mint 10 000-en vagyunk a tagjai ennek a csoportnak, akik egymásnak adunk arra vonatkozó javaslatokat, hogy hová érdemes utazni, mit érdemes felfedezni szerintünk Erdélyből. Erdélyben ugyan rengeteg jó hely van, viszont könnyebben rátalálunk egy-egy különleges, különösen jó helyre, hogyha egymást segítjük ezen a felfedezőúton. Még izgalmasabb, hogyha valaki szemüvegén keresztül ismerjük meg a helyet, nem pedig száraz útikönyvből szerzünk tudomást róla. Ezt a célt szolgálja A legjobb hely Erdélyben projekt. Javasolt már desztinációt Tatár Attila, a Bagossy Brothers gitárosa, Kádár Annamária mesepszichológus, Nyáry Krisztián, és sok más neves és kevésbé neves Erdélyben kirándulni szerető. Nincsenek sem mennyiségi sem műfaji megkötések, a cél az, hogy gazdagabbak legyünk egy igazán jó hellyel, és majd egy színes és izgalmas Legjobb hely Erdélyben kötet is megszülethessen.
Gaál Kúria, Dálnok és Remetei-szoros, Fugad (környéke)
Köszönöm, és megtisztelő, hogy megkérdeztetek. Nekem nincs gyermekem, de bejártam Erdély számos zegzugát. Ezt gyakran tettem meg a 17 unokaöcsémmel, unokahúgommal vagy a 8 keresztgyerekem valamelyikével, valamint rendszeresen kérnek meg ismerősök, hogy ajánljak nekik is családbarát szálláshelyeket, programlehetőségeket Erdélyben. Szóval a kérdés ismerős. Székelyföldön a dálnoki Gaál-kúriát ajánlanám, csodálatos falusi környezetben helyezkedik el, amelynek két épülete családbarát szálláhelyként funkcionál. Van játszótér, csocsó, biliárd, dézsa, focipálya, s több hektár kert, hogy a gyermekek hagyjanak minden szülőt nyugodtan pezsgőzni a teraszon. Apropó pezsgő, szerintem Erdélyben csak Carassiat kéne bontogatni. Visszatérve a szálláshoz, kiságyak, etetőszékek sorjáznak, sőt pár szobában mosógép is van a fürdőben, ami néha nem árt ugye Bárányok, szamár, stb mindig kerül napi boldogságként, de a szülőknek is ott a szauna, hogy méregtelenítsenek. A környéken kiváló családi programok lehetnek a csernátoni Haszmann Pál Múzeum múzeum meglátogatása, valamint egy kellemes séta az Ika várához, de ott ne felejtsétek el elkérni a faluban a kulcsot a Hanna panzióban (https://www.gaalkuria.com/) (https://www.carastelecwinery.com/ ). De hogy Fugad környékén is ajánljak valamit: a Remetei-szoros. A szorosban vasalt utakon, kis ügyességet, vagány szülőket igénylő túraúton akár 6-8 éves gyerekekkel rendelkező családok is könnyen vehetik az akadályokat. Ahogy egy unokaöcsém mondta, „olyan mint egy kalandpark, csak sosincs vége.” Közben gyakran látunk szalamandrát, ami mindig élmény a gyermekeknek. Azért cserecipőt, zoknit vigyetek… Nem olyan mint a Tordai hasadék, kicsit kalandosabb

Bánffy Farkas
Borsafüred: A legfinomabb máramarosi kőttes palacsinta
Borsafüred – Borsa város üdülőtelepé, ahol a sízés magyar szerelmesei nemcsak megálmodták, hanem építették is az erdélyi „Garmisch-t”, amely Kelet-Európa legnagyobb sportközpontja lehetett volna. 1941-től épült itt a síváros, amely egy merész elképzelése volt a magyar sportvezetésnek, hogy Borsafüred mihamarabb téli olimpia színhelye legyen. A magyar szakemberek alapját az 1936-os téli olimpia létesítményeinek terve jelentette, de mindenre rátettek egy kicsit. Így 1941 telére elkészült az Olympia nevet viselő sípálya (akkoriban szinte hihetetlen paraméterekkel, 800 méter szintkülönbség az indulás és érkezés között, amely megfelelt mindkét alpesi síszám nemzetközi elvárásainak, sőt a drótköteles felvonón is dolgoztak). 1942-ben 1600 méter magasságban átadták az első alpesi sí-menedékházat, amely állandó hideg-meleg vizes fürdővel rendelkezett. 1943-tól épült az olimpiai síszálló, amelybe először szereltek központi fűtést a sportolók és turisták kényelme érdekében. 1944-ben adták át Európa legnagyobb, a világ negyedik legnagyobb síugró sáncát. És közben épült az infrastruktúra.
Ám a történelem, illetve a második világháborút lezáró béke ezt viszont másképp gondolta, Borsa városának sípályái pedig hosszabb ideig csak regionális jelentőséggel bírtak. Néhány éve nagyszabású befektetések indultak meg, 2021. decemberében pedig átadták (szinte az eredeti Olympia pálya eredeti nyomvonalán) az új sípályát, illetve a gondola típusú ultramodern sífelvonót. A tervek merészek, a vidék remélhetőleg látványosan fejlődni fog, a sízés és turizmus barátainak legnagyobb örömére.
Az üdülőtelep központjából indul az immár „régi” sípálya fölötti sífelvonó, amely az úgynevezett „Runcul Știol”-ra érkezik (1364 méter magasságban). Ez a hely több kirándulás kiindulópontja. A legkönnyebben innen lehet megközelíteni a Lóhavasi-vízesést, Románia legnagyobb (közel 90 méter eséssel rendelkező) vízesését. Hasonlóan innen indul az a turistaút, amely elvezet az Aranyos-Beszterce forrástavához (Sțiol-tóhoz), ahonnan a Radnai-havasok gerince, illetve a Gargalló-csúcs is megmászható.
A két székes sífelvonó így kettős célt szolgál: innen könnyen megközelíthető a Radnai-gerinc, illetve számos turisztikai látványosság, ugyanakkor egyik lehetőség a gerinc felől való érkezés, a hegyről való leereszkedés. Mindkét esetben ajánlott a felvonó melletti fa épületet meglátogatni, még akkor is, ha a „bodega” igen hangos máramarosi népzenével csalogat (vagy nem), melyet fokoz a városi papucsos turista látványa és kirívó viselkedése. Ám az itt elfogyasztható kőttes palacsinta (nekem a túros-kapros a kedvencem) ritka finom. Első kostolás után egyértelmű lesz, hogy a fogyókúrát nem itt kezdi el a kedves turista.
PS: létezik egy hiedelem, miszerint Borsa városában, a Majszin oldali városvégen megtalálható Royal panzióban a legfinomabb a hagyományos túrófánk, amelyet mindenki csak papanași-ként ismer. Érdemes kipróbálni!”

dr. Kilyéni András
Sporttörténész
Kisbacon
“Egy hely, ahol dobog a fán az őszi alma, és hallom az udvaron álló kósza fenyő kérge alatt csörgedezni a mélyről érkező nedűt, ahogy a bágyadt nap fényében éltet és értelmet ad. Maradni akarok, mert azt érzem, hogy van miért, hogy valahol a mélyben, ahol annak a szilvafának tekergőznek a gyökerei, összeérünk. Fene se tudja miért, de otthon vagyok, maradhatnék, bár laknak itt, nem lenne szabad szoba.
Kisbacon. Olyan igazi, egyszerűen és őszintén erdélyi. Az enyém. Ismerem, beszélnem sem kell róla. Ismerem a házat, hiszen jártam itt, valamikor kisiskolás koromban, de most jó itt lenni. Mari. Elek Apó háza, mint egy vízre küldött hajó, egy női nevet visel, feleségének nevét, aki Budapestről követte Erdély szívébe. Szikár, végérvényes név egy háznak. Mari.
Itthon vagyunk. Családommal nézzük, hol születnek a mesék. A mi meséink. Elek Apó az asztalánál ül, nyitva az ablak, a kertben gyümölcsfák, a távolban fűzek hajladoznak, alattuk ördögbordákat fodroz a szél. Az öreg némán dolgozik, a mi történetünket írja, mi meg feszengve várjuk a küszöbön, hogy megtudjuk a végét. Aztán félbe marad, elakad a toll, és én úgy olvasom a történetet, mintha magázva szólna hozzánk. Éppen nekünk. “Fő, hogy dolgozzanak”.
Mintha maradni akarnánk. Kisbacon a mi otthonunk is. Bizonyára ezt érezte Mari is. A sírjára az Igét hívta segítségül, ennél jobban nem tudta volna megfogalmazni. Eszembe jut a személyes fogadalmam, amit egy könnyes, gyötrelmes pillanatban tettem. Ugyanígy fogalmaztam meg én is, mint Ruth az Ótestamentumban, mint Fischer Mária később, harsányan, székelyes életválaszban, budapesti polgári asszony létére. “Ahová te mégy, oda megyek, és valahol lakol, ott lakom, a te néped az én népem, és a te Istened az én Istenem. Ahol meghalsz, ott halok meg és ott temettetem el!”
Kisbacon az én otthonom. Benedek Elek háza az én házam is. Ha találnék hozzá szavakat, többet mondanék róla, valami vereteset, egyben szívhezszólót és szerényet. De mivel nem tudok, csak ennyit mondok modernül: a legjobb hely Erdélyben! Menjetek, nézzétek meg, de figyelmeztetlek, a szívetek ott maradhat dobogva egy almafán, nem babra megy a játék!”

Dimény Lóránt
Író
Nyárádmente
Már-már közhely, hogy a csodákat a közelünkben kell keresni, mégis évekbe tellett, hogy beleszeressek az új otthonomat körülölelő tájba. Nem látványosság, nem egy templom, nem egy esemény hozta el a varázslatot, hanem valami teljesen más. Valami teljesen hétköznapi. Mindjárt el is árulom.
Nyárádmente turisztikai hangja még épp, hogy csak mutál. Olvasunk eseményekről, levendula-, bazsarózsa, kockásliliom-mezőkről, és még sok minden másról, amit meglátogatva alig maradunk bármivel, ami maradandó.
Amit én ajánlani tudok, az nem egy megadott helyszín, nem egy rég elfeledett hagyomány, sem építészeti örökség, hanem egy mód, ahogyan megismerkedhettek nyárádmente csodájával. Mód és időpont.
Több, mint egy évtizede éltem már Marosvásárhelyen, és látogattam környékét, és soha nem érintett meg egyetlen pontja sem, míg először rá nem vettem magam, hogy hajnalban felkeljek, és egy, autóból már jól ismert, addig unalmasnak tartott útvonalon végig biciklizzek.
Reggel 5-kor keltem, felöltöztem biciklisbe, előrángattam a biciklit, csak és kimondottan a sportolás vágyától hajtva. Amint elhagytam a várostáblát, elkezdődött a csoda.
Hajnal volt, csend volt, minden lusta volt és őszinte. Akkor mutatta meg először igazi arcát minden domboldal és minden erdő-szelet. A felhők még várták az ébredő napot, és nyugodtan kergetőztek a vágatlan legelők fűszálaival. Sehol egy autó. Csak én, a bringa kerekeinek surranása az aszfalton, és az ébredő Nyárádmente. Mást mesélt a gémeskút a Nyomáti-tetőn, a Szentmárton melletti erdő, és más színbe öltözött a dombság Gálfalva határában.
Attól a pillanattól kezdve szerelmese vagyok a nyárádmenti dombságnak, és a szelíd természetnek, amibe a dombok öltöztek.
Voltam már az Alpok tetején, és az Atlanti-óceán fenyőillatú partján is, de soha, egyetlen hely sem engedett ennyire közel magához. Nem csak egyszeri élmény volt. Azóta mindig megélem ugyanazt, ugyanúgy, mindig új színekkel és illatokkal. Azóta minden alkalommal azt kívánom, hátha megtapasztalhatják egyszer mások is ennek a tájnak az intim szépségét.
De mindezt csak akkor lehet, amikor engedi. Amikor minden más még alszik, és csak és kimondottan gyalog (még nem próbáltam) vagy két keréken, motorzaj és ablakok nélkül.
Ezért mondom, hogy Nyárádmente nem valahol szép, hanem valamikor és valamivel a legcsodásabb hely Erdélyben.

B. Szabó Zsolt
Író, zenész